Kicsit ütött-kopott volt szegény, de ajándékba kaptam. Beleülvén 20 évnyi megfakult spiritusz hagyatékát szippantottam be. Leharcolt ülések, rongyosra tekert sportkormány és egy nikotinszínűre barnult illatosító. A slusszkulcs könnyedén csusszant a helyére, érezni lehetett a sokezer kilométert, a megannyi kulcspöccintést, mindent, amit ez a dög maga mögött tudhatott. Minden porcikájának története volt, igazi vén benzintemető ez. Aztán elfordítottam a kulcsot. Másodszorra felhördült a fenevad, s mielőtt észbekaptam volna, már az utat harapta. Ekkor megnyomtam azt a kis zöld gombot. A V8-as blokk mogorván hörögve köhögte ki a lángokat a kipufogón, a bádogparipa hirtelen erőre kapott, ömlött az oxidálószer a szívébe, a dugattyúk úgy zakatoltak, mint egy otromba gözmozdony a hegy lankáján lefelé, és csak ordítva gyorsult, négykerékre zabálta az aszfaltot, a kasztni már remegett, a motor okádta az égésterméket, miközben az ülésbe paszírozott a lendület. Repültem vele a szembejövő sávban, vasárnapi mazsolák között lavírozva. Szerelem volt első élményre.
A Burnout szériát egy nyitottszemű gamernek nem kell bemutatni: ez volt az a franchise, ami mindigis agresszíven taszította le a sztrádáról NFS nevű jámbor kis kollégáját. Csak az persze mindig újra visszamászott az útra, hiszen sérülésnek nyoma sem volt patinás fényezésén. A Paradise ízig-vérig arcade agymenés, aki PC-n kívül más platformot csak kirakatban látott, és a szokásos, unalomig csépelt überrealizmusra vágyik, az inkább vegyen egy Trabant 601-est meg 8 liter benzint, és húzassa kettesben emelkedőn. Ez színtiszta móka, vidámság, kacagás, akarom mondani őrjöngés, trancsírozás, káosz. Ezt kaptuk most meg next-gen konzolok után PC-re is, fincsi kis DLC-kkel megtűzdelve, motortűzön megpirítva. A BP előtt a 3-as számmal jegyzett fater szórakoztatott el még PS2-n, az volt az a játék, ami valahára megtörte az általam tett kijelentést: "a Destruction Derby 2-nél nincs trancsírabb autós game". Takedown alcímet viselt, vagyis az egész a konkurens autók pusztítására volt kihegyezve. Ez persze a Paradise-ban is ugyanúgy megvan, az egyetlen dolog, ami nem tetszik a stuffban, hogy már nem csak ez a lelke, a hangsúly tompult. Hiányzik az a rengeteg "Nudge", "Tradin' paint", "Battlin'", "Psyche-out", "Double/Triple takedown", meg a sok-sok Signature takedown. Persze emígy is velős része ez a BP-nek is, de már nem ennyire részletes játékelem. Ezeket igazán meghagyhatták volna, meg az időkorlát se gyerebe. A negatívumo(ka)t ki is veséztem, más tényleg nem jut eszembe. Das ende. Ezúttal egy egész várost kapunk. Az Axl-ék által megénekelt Paradise City keresztbe-kasul bejárható, ugratható, még a fű is zöld. Ugyanis ugratóból is van egy kevés, ezekre ráhajtván, mintegy tácsdöszkáj módon super jump-okat hajthatunk végre, levághatjuk a szakaszokat, vagy éppen keresztül szánthatjuk a városban szétszórt 120 BP óriásplakát egyikét, és még nitrót is hajt a malmunkra. Ezúttal is okozhatunk tömegkarambolt, ezt teljesen spontán autókázva, egy gombnyomásra indíthatjuk, ekkor ugyanis az autó Newton bácsit pofánköpve elvetődik az aszfaltról, mi pedig irányíthatjuk szépen bele a déli csúcsforgalomba, bónusz szorzóért buszokba, egészen addig, míg a haddelhadd következtében ripityára zúzott járművek elég nitrót generálnak a folytonos eszementséghez. Ezúton ajánlom, hogy az anyagot - aki teheti - controllerrel tolja, az analóg irányítás révén ugyanis leheletfinoman lehet manőverezni az acélszörnyeket. E célra például elég fasza a Micro$oft-féle "Xbox 360 Controller for Windows", ami már GRID-ben is hozzásegített a billentyűzetre tapadó kollégáim elleni mókák (számomra) pozitív végkimeneteléhez. Sokféle játékmódot, ennél is több verdát, motorokat, partyplay játékmódokat tömörít a pakk. Összetett kis csomag lett, tele adrenalinnal, élménnyel, tartalommal. Amúgy rájöttem, mi az igazi sickness. Nem Piramisfej a Silent Hill szériából. Nem a kislány a Kör/F.E.A.R. testvérprodukciókból. Mégcsak nem is a nevető napocska a Teletubbies-ból. Az igazán beteg az, mikor 400-zal tiprod a vasat, zúgatsz egy kis nitrót a motorblokkba, majd félrerántod a kormányt, és izomból nekibaszod a veled holtversenyben aggrózó kocsit a betonfalnak, miközben(!) lágyan szól a háttérben Vivalditól a Négy évszak 1. tétele, a Tavasz. Criterion, you fuckin' rule!! Fentebb aposztrofált klasszikus mű mellett fellelhető még Mozart, Debussy, Beethoven, Brahms, és még jópár korabeli muzsikus 1-2 szerzeménye is. Persze nem csak barokkos rigmusokra lehet perzselni a benzint meg a nevetőgázt, van itt kérem oldschool rock, érzelgős metal, műmájer rap, még Avril Luvnya is, összesen 92 nótával kecsegtet az EA TRAX válogatás. Nem gyenge. És akkor az onlány mókáról még nem is regéltem. Így is annyi tartalom van a játékban, hogy holnap ilyenkorig sorolhatnám, elég, ha csak a 76 darab, különböző menettulajdonságú autót említem.
Aki tud nekem ennél állatabb, vandálabb, eszelősebb, sebesebb verdás cuccot mutatni, az vendégem egy rekesz Valentins-re, és egy tejszínhabos csöcsű sztriptíztáncosnőre. Ne is reménykedj, esélytelen.

Pozitívum: Eszement, gyors, látványos, élvezetes, tartalmas. Mi kell még?

Negatívum: Igazából nincs.
 

http://criteriongames.com/packs/pc.php